Madeira – megérkezünk

A repülőtéren kellemes meglepetések sora: felújított épület (mint utólag megtudtuk egy nagyszabású fejlesztési terv részeként pár éve készült el), a csomagkiadónál plazma tévé, ahol percre pontosan kiírják mikorra várhatóak csomagjaink, majd kimenetelkor egy csinos, formaruhába öltözött fiatal hölgy, az utazási iroda képviselője vár ránk.
Kint borongós az idő, tán még egy kicsit esik is, na mondom jól kezdődik. Kapunk egy borítékot rajta a nevünkkel, benne minden hasznos infóval és megyünk megkeresni azt a kisbuszt ami a szállodához fuvaroz bennünket. Mivel nappal van (ellentétben az összes többi országgal ahova este vagy éjszaka érkeztünk), elég jól látunk. Első látásra gyönyörű minden, kivéve, hogy úgy kellett kapaszkodjak valamibe, hogy el ne repüljek a kocsin belül! (kicsit vadul hajtott a sofőr gyerek)
Szálloda némi retro jelleget mutat, hamar becsekkolunk, a szoba számomra első látásra csalódás (később megbékélek vele, majd a végén még tetszik is), az tótum faktum, hogy nem szólt az utazási iroda, hogy mi nászutasok vagyunk! Se rózsaszirom, se gyümölcskosár, se pezsgő. Itt el is dőlt a kaja kontra úszómedence dilemma: a hajnali öt órakor történt kelés és a több órás repülőút után, amikor ágyat láttam, akkor rámtört a fáradtság és elaludtam. Szóval se nem úsztam, se nem kajáltam, hanem aludtam! :-)
A kívánatosnál egy kicsit hamarabb ébredtem, mert menni akartunk arra a tájékoztatóra amit az utazási iroda képviselője tartott. Félkómában átcaplatunk a másik hotelbe, ott rögtön el is ájultunk, hogy az milyen gyönyörű. Amikor hazajöttünk megnéztem, hogy az mennyi került volna – hát 100e-el lett volna több, úgyhogy nem bánom, hogy nem oda mentünk.
Mivel előzetesen sokat olvastam a szigetről egyet tudtam biztosan: a nyugati részét meg akarom ismerni. Így rögtön be is fizettünk egy nyugati túrára ami másnap indult. Az idegenvezető előtt le a kalappal – Korfuhoz, Tunéziához, de még Ciprushoz viszonyítva is, olyan profin látott el információkkal, amit még sehol nem tapasztaltam!
Kiszédelgünk a szállodából, kaja, kaja, mindjárt éhen halok. Rögtön találunk is egy lepukkant pizzériának látszó tárgyat, ahova gyorsan beülünk. Aha, ekkorát ritkán tévedek – készséges pincér, profi étlap, még profibb terítés és felséges kaja. Rögtön szereztem is kellemes benyomásokat a szigetről! :-) Persze ez az árakban is meglátszott, de előzetesen úgy rám ijesztettek a fórumokon, hogy milyen drága a kaja, hogy volt erre pénz félretéve bőven!
Óceánparti séta a szállodáig és máris véget ér az első nap.

Nászút – Madeira – Indulás, érkezés

Hosszas töprengés után Madeirát választottuk a nászutunk és ezúttal az idei évi nyaralásunk célpontjaként. Az utazás szervezésének feladatát Attila vette a kezébe, rám csak a csomagolás maradt. Az esküvő utáni napot gyakorlatilag átaludtuk, valamikor késő délután keltünk csak fel. Egy kis maradék tortával elszaladtunk még Rékáékhoz, ahol búcsút vettünk Ati családjától, majd a csomagolás végére úgy elfáradtam, hogy alig álltam a lábamon és még reggelre is maradt feladat. Hétfő reggel (08.31-én) 8-kor indult a repülőgép Bécsbe, majd onnan Santa Cruzba, ahol Madeira repülőtere található. A reggel nem indult valami szerencsésen. Attila már interneten elintézte a check-olást, de valamiért a Bécs-Funchal járatra engem nem sikerült bejelenteni, ráadásul későn is indultunk, de mindenképpen akartunk még reggelit venni a McDonalds-ban, mert már jártuk meg éhes gyomorral a reptér arany árait. Természetesen a Mekiben – mint ahogyan már azt jól megszoktuk nem álltak a helyzet magaslatán. Attila eleve utálja a drive-olást, mert nem bírja, hogy egy gépbe kell beszélnie. Aminek azért sincs semmi értelme mert, amikor 10 perc várakozás után a kiadó ablakhoz érsz kezdenek csak el a Te rendeléseddel foglalkozni. Nem is értem…meg is untuk és nem akartunk lemaradni sem, így az üdítőt ott is hagytuk. Egész konkrétan 10 perccel a rendelésünk leadása után még ott tartottak, hogy az üdítő automatát akkor rakták össze:-)

A repülőút – az átszállással együtt is nagyon kellemes volt. Egy nagy kövér mosolygós steward szolgált fel, aki hihetetlen arc volt. Olyan volt, mint egy rajzfilmfigura. Külföldiül is szépen artikulált, amitől még viccesebb volt, de legalább megértettük mit mond. Ez a 4,5 óra egyhelyben ülés az, amit még egészen jól ki lehet bírni. Kicsit eszel, kicsit olvasgatsz, megnézel egy filmet, alszol egyet és már ott is vagy. Pont meguntam, amikor a gép elkezdett készülni a landoláshoz. A landolásról csak annyit, hogy a kifutópálya hihetetlenül rövid és a végén egy sziklafal van. Olyan, mint Korfun, sehol egy szem kifutópályát nem láttunk, csak az óriási vízfelületet, pedig már csak egy-két száz méterre voltunk tőle. Többször szóba is került a hét folyamán a repülőgép különlegessége. Például a pilótáknak külön vizsgát kell tenniük. A repülőtér kifutópályáját kétszer hosszabbították meg és jó része óriási cölöpökön áll az óceánban, amelyek alatt út vezet el, ami alatt az egyik kirándulásunk alkalmával el is mentünk. Kicsit felhős – borongós napon érkeztünk meg Madeirára, ami így egyelőre még rejtegette előttünk szépségeit. A transzfer kicsit ijesztő volt. A hidakon és alagutakban úgy száguldott a kisbusz, hogy azt hittük eddig tart a nyaralásunk, de tudta a sofőr mit csinál, valószínű csak nekünk voltak szokatlanok a meredek hegyoldalak és völgyhidak. A szálloda elsőre kicsit avíttnak tűnt, a hazai szocialista őskövületeket idézte. A szobák túl barnára voltak festve, valamint a műmárvány és a súlyos sötétbarna fa bútorok sem az általunk négy csillagosnak gondoltat tükrözte. Persze a szolgáltatásokkal, a tisztasággal nem volt semmi gond. A takarító néni jött minden nap rendet rakott és a takaróinkat mindig más formára hajtogatta. A reggeli ízletes volt és bőséges, ráadásul minden reggel az óceánra néző étteremben fogyasztottuk el. Néha a teraszon is sikerült helyet keríteni, így még kellemesebb volt a reggeli friss levegőn kortyolgatni a kávénkat, majszolgatni a trópusi gyümölcsöket és pezsgővel indítani a napot – miközben a végtelen óceánt bámultuk.

A megérkezés utáni gyors pihenést a szokásos információs találkozó követte, amelyen további pénzköltési lehetőségeket tártak fel számunkra. Eszter – a telepített magyar idegenvezető – nagyon profi volt (minden korábban megszokottat überelt), mindenben segített és még kártyával is lehetett fizetni nála. Másnap pont indult egy túra a sziget nyugati részére, amire gyorsan be is fizettünk. Egy kis vacsora, majd séta a parton és vége is lett a napnak.

Madeira – elindulunk

Régóta vágytam látni az Atlanti óceánt.
Sokat ábrándoztam róla, hogy egyszer kimegyek Franciaország nyugati részére vagy még jobb esetben Portugáliába és meglátom. Nem a kis tengert, hanem magát a hatalmas mélykék óceánt!

Teljesült az álmom, méghozzá még tutibb módon, mint ahogy elképzeltem: egy atlanti óceánban fekvő szigetre mentünk nászútra! A nászút szó sejteti az előzményeket, de azokról majd máskor.

Hosszas előkészítő munka után elindulunk. A gondos tervezőmunka nem számol az idióta McDonaldsban dolgozó kiscsajjal aki miatt ‘majd lekéssük a repülőt. A reggelihez járó narancsjuice-ot otthagytuk nekik és füstölgő gumikkal téptünk el a reptér felé! Akkor és ott megfogadom, hogy ide még visszajövök – egy lefűrészelt csövű puskával.

Különösebb pánikra azért nincs ok, mert még előző nap becsekkoltam web-en keresztül – a reptéren már csak a beszállókártyákat kapjuk meg! Felszállunk! Végre! Henner reszket mint a nyárfalevél – egy kis légcsavaros gépen más a feeling, mint egy nagygépen. Ráz, remeg mint az istennyila. Látjuk szinte egész Budapestet, én alig győzök ámulni. Kőbányai lakótelep-Puskás Ferenc Stadion-Parlament-Margitsziget kombó után (távolban még a dolgozó kollégák is feltünnek a Moszkva tér környékén)- még az M1-est is látom ahogy szétválik az M7-estől. Talán még az esküvői öltönyöm vásárlásának a helyszíne is megvolt felülről! Látjuk a Balatont (hoppá, nem nyugatnak megyünk?!), majd egy hirtelen északnyugatra történő kanyarodás meggyőz a helyes irányról. Látok egy várost ami szemmel láthatóan nagy – vajon ez Veszprém vagy Tata? Nem, nem, ez Győr!!! (hajrá ETO! BL győztes!) Megvan a 3 folyó, a focistadion és még a kézilabda csarnok is megbújik valahol ott a fák alatt! Alig telik el pár perc és feltűnik a Fertő tó – igen impozáns látvány felűről! Az M1-es autópálya A1-es osztrák részét is látjuk, micsoda játékautók azok innen fentről! És hipp-hopp, már landolunk is Bécsben. Lendületes séta a madeirai gépig (kár mert baromi jó cuccok mellett rohanunk el, de még az árakat sincs idő megnézni) és már szállunk is befelé. Vicces módon a biztonsági ellenőrzésnél elveszik Henitől azt a vizet amit ugyanaz a légitársaság adott neki fél órával ezelőtt. A fémből készült olló és a körömreszelő megússza ugyanezt a vizsgálatot – a víz kukában landol. Nesze neked biztonság.

Osztrák Alpok felülről, Nizza, Monaco, Barcelona – hosszú, kb. 3500 km-es út vár ránk. Borzongató érzés belegondolni, hogy átrepülünk Európa felett, majd 1000 km-nyi Atlanti óceán fölötti repülés után landolunk a világ egyik legveszélyesebb kifutópályáján.
Hamar eltelik, bár kicsit furcsa ennyit repülni. Az mp3 lejátszó, a kiosztott fejhallgató, a filmek, a rengeteg kaja és pia is hozzájárul ahhoz, hogy repüljön az idő. De azért így is jut bőven arra alkalom, hogy kibámuljunk az ablakon, olvassunk, beszélgessünk.
A leszállás körüli rész nem volt teljesen világos – egyszercsak a felhőkből előbukkan egy sziget – ami nem is tudom, hogy Madeira vagy sem (így utólag belegondolva talán az volt Porto Santo), majd 10 perc után egy másik pár szikladarab, majd istentelen rázkódás után landolunk egy harmadikon amit csak utolsó pillanatban pillantunk meg (ugyanis a sziget egyik csücskére szállunk le, amit nem is lehet látni előzetesen a repülőből). Hurrá egybe vagyunk és megérkeztünk!
Nem volt olyan érzés, mint Korfun – ahol először megkerültük a teljes szigetet, ami az albán hegyek kopársága után, zöldjével és tengerbe omló hófehér sziklafalaival elementáris hatást gyakorol ránk, hát ott elájultunk. Itt nem volt kopár hegy amihez képest gyönyörű zöld lett volna a sziget – arról nem is beszélve, hogy nem is kerültük meg az egészet, sőt alig érzékeltem, hogy hova szálltunk le. Itt nincs ragyogó napsütés, a szállodasort sem láthattuk a repülőről. Nyugi, nyugtatom magam – lesz ez még sokkal jobb is. Kicsit tompa is vagyok a sok repülés miatt, de alapvetően boldog.
És igazam is lett, Madeira nagy vad – nem könnyen, de végül megadta magát! Nem kellett 24 óra se, elejtettük és teljes pompájában csodálhattuk. De erről részletesebben a következő postokban.

Játszóház

Hétvégén elvittük a gyerekeket (az unokaöcséimet) játszóházba.

Egy bevásárlóközpont tetején voltunk – belépés csak zokniban! Rohangáltak, csúsztak, pörögtek, forogtak – én attól elfáradtam, hogy néztem őket. Persze ők nem fáradtak, pihenés nélkül az egyik rohangáslós játéktól a másikig, néha még ordítottak is, hogy Laszi papa, Attila, nézd, hogy csúszom le! Elvileg a nagyon féltős szülők felmehettek gyermekeikkel az összes játékra, de mi hagytuk őket hadd mászkáljanak egyedül. Biztonságos volt minden, hadd fejlődjön a kreativitásuk, önállóságuk.

Jól össze volt rakva a hely, volt benne babaetető, teázósarok, pelenkázó, kulturált mosdó. Kismotorral is rohangálhattak a kiscsávók, ráadásul nem az a megszokott motor formájú cucc volt, hanem valami különlegesebb műanyag darab.

Körülbelül 1 óra kellett amíg teljesen elfáradtak, persze Vilit még így is úgy kellett kézzel kihalászni a labdatengerből!
(Halacska vagyok, fogjál ki, fogjál ki! :-))

Helyzetjelentés

Régen írtam. Pedig lenne mit. Sok minden történik velünk mostanában, repülnek a napok. Az elmúlt két hónap legszebb része az a sok-sok rokon, ismerős és barát volt, akit sikerült meglátogatnunk az esküvői meghívások kapcsán. Gyakorlatilag Szatmárnémetitől Győrig megtettünk többszáz kilométert és feltöltődtünk – remélem beszélhetek Attila nevében is – energiával, sok-sok történettel és nem bánjuk, hogy ezt a sok időt rászántuk arra, hogy mindenkit személyesen hívjunk meg, akit csak tehetünk (gyakorlatilag csak külföldre nem mentünk el).

Az esküvői előkészületekkel nagyon jól állunk, bár nagyon nem vihetjük túlzásba a szervezkedést, mert ma felhívott a kollégám, akin keresztül a DJ-vel összejöttünk, hogy a DJ aggódik, hogy nem lesz esküvő, mert nem jelentkezünk. Persze anno azt beszéltük meg vele, hogy augusztus közepén jelentkezünk – amibe bárhogy is nézem, még bőven beleférünk. Bár a kollégámtól rögtön azt kérdeztem, hogy mi az aktuális pletyka, mit hallott, mert ki tudja a munkahelyi folyosókon miről beszélnek unalmukban a kedves kollégáink, mire kibökte a DJ-nk aggodalmát. Aztán persze ma jól fel is hívott este a DJ is, hogy akkor ő menne nyaralni és előtte még jó lenne, ha kapna egy pár kedvenc számot. Hát nyugodjon meg a kis lelke kap… Ez csak egy példa… de döbbenetesek…ha túl hamar szólunk, akkor ej ráérünk arra még…aztán meg azzal jönnek, hogy hajrá-hajrá nem érünk rá ülni a babérjainkon….

Ati már írt a nászútról. Hosszú történet volt, mire eldőlt – főleg, hogy úgy indult nem megyünk sehova. Aztán Ati kibökte, hogy menjünk Írországba. Ez mindkettőnk álma…Aztán úgy alakult, hogy találtunk is utakat, csak éppen az interneten egy-két költségtételt lefelejtenek és még csak elnézést vagy magyarázatot sem adnak. Ati megsértődött, hogy ennyi pénzből mehetünk máshova is, aztán egy-két iroda és egy-két a meghirdetettől jelentősen eltérő ár és le is foglaltuk az utat. Nem értem például, hogy a reptéri illetéket miért veszik külön költségtételként. Ha az ember nyaralni megy nem az érdekli, hogy x Ft + reptéri illeték, meg mit tudom én… Hanem egy fix összeget szeretne látni, hogy mennyibe fog ez neki fájni. Ha kifizetek egy összeget mit érdekel engem, hogy az mire megy. Nem is értem, akkor lenne értelme, hogy egy költségtételt külön számolnak, ha azt nem kellene mindenkinek fizetni, de ha kell, akkor miért kell hülyíteni a jó népet. Persze meg lehet ezen jól sértődni és lehet keresni másik irodát, ahol nem játszanak a számokkal. Mint ahogy mi is tettük. Ja és egy értelmes kis utazási referens is sokat tesz. Pl. volt olyan hely, ahonnan kinézték Atit, mert a nászútjára nem szán egy milliót… és amikor megmondta mennyit szánna, akkor rendesen közölték, hogy akkor elő sem veszik a nászutas katalógust. Ilyenkor megdöbbenek kicsit…mindenki  Seychelles szigetekre megy nyaralni????  Ilyen gazdag mindenki ebben az országban?

Ami még manapság van velünk…például én járok vezetni tanulni és a jövő héten megyek rutin vizsgára. Szerintem elég jól megy. Bár ez egy elég mű környezet, ahol most vezetek, de legalább megy. Persze vannak dolgok, amit nem értek. Pl. eleinte nagyon jól ment a jobbra előre beállás és a hátrabeállások nem mentek olyan nagyon jól. Aztán mostanra meg az összes hátrabeállást, meg ipszilont, meg minden hülyeséget profin megcsinálok, csak éppen az nem megy, ami az elején a legjobban ment. Nem is értem. Hátramenetbe tenni sem tudom azt a szegény autót, anélkül, hogy ne adna ki olyan hangot, mint ami azonnal szét akar esni. Voltunk már forgalomban is, na az kicsit ijesztő. Főleg, amikor a türelmetlen barom ledudál, mert 1 másodpercet várnia kell miattam…remélem nem unom meg ezt még azelőtt mielőtt megtanulnám. Az oktatóval elégedett vagyok, reméltem, hogy nem egy olyat kapok, aki állandóan leordít vagy szid…ez sikerült…így nem veszik már el ezzel a kedvemet.

A munkahelyünkön is zajlik az élet. Ati lassan már a bankban dolgozik, új helyen,új főnök alatt. A mi területünkön is ki tudja mi lesz. Mi is megyünk a bank hasonló területére. Ilyen ez, amikor a kis leányt bekebelezi az anyacég. Reméljük azért van keresnivalónk a bankban is és helyt állunk. Sajnos sok riasztó hír kering most a cégről, új vezér van, új szelek fújnak…rendet akarnak tenni, hatékonyságot növeli és hasonlók. Annyi hülyeséget hallani…rossz hallgatni… Van egy kedvencem…Ati főnöke írt egyszer egy levelet…valami hasonló tartalommal… majd lesz valami vagy most vagy a jövő hónapban, de az is lehet, hogy csak fél év múlva… Na ilyeneket hallani. Ma pl. a főnököm közölte, hogy van egy hír, ami szerint augusztus 20-án költözik a területünk az új helyére… Budára. De ő nem hallott még róla. Meg a főnöke sem, meg az ő főnöke sem. De a vicc az, hogy ennek ellenére lehet igaz…csak még mi nem tudunk erről semmit….Ez annyira gáz…de remélem idővel minden visszaáll a régi kerékvágásba… Van persze jó hír is. Az egyik kolléganőm elment szülni és megkaptam – grátisz – a területe egy részét…  Persze ez nem jelenti azt, hogy fél év múlva nem verik szét az egészet…sőt eléggé esélyes, hogy így lesz… Nem érdekel majd csak lesz valahogy…eddig is volt. Nem aggódom…erre rendesen megedzett az elmúlt 2 év. Ahol én dolgozom azóta csak változás változás hátán…ebbe olyan jól bele lehet edződni… Komolyan az én munkahelyemre igaz a mondás, ami nem öl meg az megerősít…

Madeira – előkészületek

Úgy hozta a sors, hogy valószínűleg életünk egyik legszebb nyaralása vár ránk: Madeirára megyünk!!!

(Hogy hol is van Madeira? Lehet, hogy egy pesti bunkó vagyok, de eddig csak úgy nagyjából tudtam betájolni az irányt. De ‘hál istennek az internet és más magyar bloggerek tájékozottsága ebben is segít. Itt van. És amikor azt mondom, hogy Funchal (ejtsd funsál), akkor nem valami új húsfélét találtam fel, hanem Madeira fővárosát emlegetem)

1 hét, repülő, 4 csillagos szálloda.

Budapestről indul a repcsi, de Bécsben át kell szállni, mert nincs direkt járat. Érdekes lesz, még soha nem repültem ennyit. Odafelé 5 óra 45 perc lesz a levegőben töltött idő, visszafelé érdekes módon 20 perccel kevesebb. Persze már a repülőgép típusokat is megnéztem, lehet paranoiás vagyok, de már a kiválasztásnál szempont volt, hogy ne Airbussal menjünk.
A megérkezés sem lesz egyszerű, lehet nem lenne szabad nekem előre ilyen cikkeket olvasnom! ;-)

Az előkészületi biznisz beindult. Nálunk 5-6 vásárlás alatt nem lehet megúszni egy nyaralást. Most aktuálisan kettőnél (esetleg háromnál) tartunk, úgyhogy még számítok ez ügyben némi boltba mászkálásra. Persze ahogy telnek az évek egyre több kellékünk van a nyaraláshoz, ELVILEG egyre kevesebbett kellene vásárolnunk. Persze ez nem így van! ;-)

Most abbahagyom, mert ezen a ponton szoktam mondani másoknak, hogy most panaszkodsz vagy dicsekszel? :-)

Rengeteg fotót néztem már, elolvastam minden létező fellelhető magyar útibeszámolót, van 2 útikönyvünk, a GPS-re felraktam a  legfrissebb Portugál térképet, mi kell még?

Véradás, egyebek

Most az “utazás” rovatba nem tudok írni, mert nem utaztunk sehova, se sport, se turisztikai céllal.

A hétköznapokban a munkahelyi történések kötnek le leginkább. Kirúgták a közvetlen felettesemet, így most egy kicsit a semmi közepén lebegek, se itt nem vagyok már, se ott nem vagyok még, várom, hogy rendeződjön a sorsom.

Addig is dolgozgatok, nem mondom, hogy békésen, de teszem a dolgom. Március 1-én volt 5 éve, hogy ott vagyok. És hogy miért mondom ezt éppen most 4 hónappal később? Hát mostanra sikerült a nagyfőnöknek köszönteni ebből az alkalomból és most kaptam meg az ezért járó ajándékomat – a legócskább, leggagyibb, legolcsóbb kínai mp4 lejátszót. Sebaj, a gesztus a fontos, azt meg értékeltem!

Nemrég véradást szerveztek – megint. Életemben harmadjára elmentem – ezt is túléltem. Ez volt eddig a legintoleránsabb banda. Egyszerűen nem voltak hajlandóak figyelembe venni a tűfóbiám. Inkább ne tudja meg senki vérvételkor mekkora tűt döfnek beléd, hogy minél hamarabb lejöjjön az a 4,5 deci vér. Mondták ha nem akarom látni fordítsam félre a fejem. Kösz, majdnem elájultam!

Mi egyéb van még? Kiscica jól van (6 kiló 30 deka, 94 cm hosszú), hol egy dög, hol aranyos.

Lehetne menni 30e-ért egy éjszakára (gyakorlatilag egy hétvégére szombat hajnaltól vasárnap késő estig) valamelyik európai nagyvárosba repülőjegyestől, illetékestől, szállodástól együtt. Ezen komolyan elgondolkoztam. Még sohasem voltam Svédországban. De Londonban sem. Vagy akár egy hétvége a horvát tengerparton, na az sem rossz. Vagy Velence vagy akár Milánó? Hm?
Egyenlőre lebeszéltem magam róla, hiszen ugynennyiért szintén repüővel már 1 hetes, sőt 8 napos nyarlás várhatna rám valami gyönyörű, de dög meleg tengerparton! Ami lássuk be mégiscsak 4x több idő! Nagyon szeretek utazni, ha esetleg még nem derült a szinte kizárólag erről szóló blogból és nagyon csábítanak az ilyen lehetőségek. Órákig gondolkozom a különböző praktikus szempontokon ilyenkor. Mennyire drága az ország? Mennyire messzire van a reptér a városközponttól? Hol van az a szálloda ahova leraknak? Drága odajutni? És onnan bejutni a városba? Vajon mit ennék? Örültség városból-városba repülni nyáridőben? Hulla fáradt lennék vajon egy ilyen akció után hétfőn? Megéri-e erre elszórni 60e-t? Ki lehet hozni egyáltalán ennél olcsóbban egy utazást a megnevezett helyekre?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések motoszkálnak bennem. A válaszok pedig még váratnak magukra!

Nyíregyháza, Sóstó

Az idei pünkösdi hétvégén Nyíregyházán tartottuk meg a Kiscipók Országos Találkozóját.

Csak vicceltem, ilyen rendezvény nincs, különösen azért, mert mindannyian pestiek vagy pest környékiek vagyunk. Szóval arról volt szó, hogy Anita és Lacika 5 éves házassági évfordulójának tiszteletére visszamentünk esküvőjük helyszínére, Nyíregyházára és ott töltöttünk el egy kellemes két napocskát. Bár változó volt, hogy ki melyik kettőt, azért volt legalább 12 óra amikor mindenki egyidőben viszonylag egy helyen tartózkodott!

Szombaton érkezett meg a társaság nagy része, amit rögtön kávé/üdítő/sör/ebéd kombinációval ünnepelt meg! Már-már úgy nézett ki, hogy az előbb említett dolgok különböző arányú fogyasztásából fog állni az egész délután, ami ha eltelik, akkor folytatólagosan átmegy az esti vacsiba és iszogatásba. De nem így alakult. Először én indultam meg a környék messze földön híres élményfürdőjébe, majd rövid időn belül nagy meglepetésemre ‘majd az összes cipó is megérkezett.

Itt egy olyan 4 óra következett, amibe sok minden belefért! Pezsegtünk, csúszdáztunk én még infraszauntam is, szóval mindent megtettünk azért, hogy jól kiszívjon minket a víz estére! Mivel nem voltam hajlandó lecsúszni a zöld csúszdán (zárt cső, sötétség és jön az arcba a víz), ezért részemről Rubinával dumáltam tök sokat, miközben csúsztunk le a gyermekek számára fenntartott csúszdákon! :-) A végefelé még arra is rá tudtam beszélni, hogy csússzon le a kék színű csúszdán, ami egyáltalán nem volt veszélyes, csak jó hosszú. Ezt eleinte nem hitte el, ezért nem akart menni. Végül lecsúszott és amikor -2-vel ért be a vízbe, konstatálta, hogy ez tényleg nem veszélyes, sőt egyenesen uncsi így visszatért a sokkal durvább állítólag gyermekek számára teljesen tutti sárga csúszdához.

Közben történt egy vicces esemény. Amikor meguntuk a csúszást, átmentünk a hullámmedencébe. Mivel már a fiúk ittak egy picit előtte, egész szórakoztatóvá vált az ottlét. Addig uncsi volt amíg el nem kezdett hullámozni a víz, sőt az első 1-2 szolidabb hullám után nagyon hullámozni. Ekkor a középen elől lévő Tarby és Bucs variáció közül Bucsot magával ragadta a hullám és én a hátsó sorból már csak arra lettem figyelmes, hogy éktelenül sípol az úszómester, mert Bucs bekerült a legelejére. Nem volt teljesen világos, hogy azért sípol, hogy ússzon onnan ki vagy azért, hogy mentsék már ki végre. Ugyanis a srác ekkor már, mint egy szaggatott film, a nagy hullámok között lassan nyújtogatta a kezét, jelezvén, hogy valami nem 100-as. Persze sokkal szórakoztatóbb és színesebb lenne elmesélni,  hogy valódi dráma volt, a 2 úszómester magát nem kímélve ugrott fejest a medencébe, hogy kimentsék a gyereket, de nem így történt. Semmi vészhelyzet nem volt, még a hullámot sem állították le, csak valami hosszú rúddal kipiszkálták a szélére, ahol már önerőből jött átt a nyugdíjas szekcióba ahol én tartózkodtam a gyerekekkel. Így elsőként nekem mesélte el élményeit, ami bevallom szórakoztatott. Nem tudtam, hogy Rubina és Máté mellett még Bucs gyerekre is néha rá kell pillantani, hogy ne csináljon nagy galibát! :-)

Az aznapi sztorit már megvolt, a maradék részben különösebb nagy történések nélkül élve, egyben kijutottunk az élményfürdőből. A “kemény mag” – Zsófi KC, Gabi meg én – fürdőgatyába átmentünk a másik fürdőbe, ahol még némi szauna következett. Itt én már feladtam, ők még maradtak hideg vízbe, majd jacuzziba mártózni.

Ekkor jött amiért végülis mentünk: a pléhlakodalom, vagy nem tudom milyen neve van az 5 éves évfordulónak.

Lacikáék meghívtak finom-finom grill cuccra, amihez már éppen ideje is volt hozzájutunk, mert a sok vizes élménytől olyan éhesek lettünk, hogy már kopogott a szemünk. Először a gyerekek ettek, aztán mi – részemről alig győztem kivárni. Közben megfelelően hideg lett, sőt néha mintha az eső is csepergett volna, így bevonultunk és én végig bent is maradtam. Volt egy kemény mag aki még éjfélkor is kint dumált, na én azt már nem mertem bevállalni.

Az est 4 fénypontja: a grillezett cucc salival (és az utána külön rendelt palacsinta! :-)), Anita tesója Petra, az éjszaka egyszercsak lekapcsolt villany és tortabehozatal és végül a ruha amit Anita már este későn bevállalt.

Ha jól emlékszem éjfél körül távoztunk Hennával, egy nagyon kellemes hangulatú délután/este után.

Másnap reggel és a pünkösd maradék két napján nem tudom mi volt a program, mert mi már nem voltunk Sóstón többet, de az alábbi képek tanulsága szerint a Vadaspark nem maradt ki.

Én nem fényképeztem, de Tarby igen: http://picasaweb.google.com/peter.tarbaj/Nyiregyhaza20090530

Köszönjük Lacika, Anita a hétvégét! Hátha megadatik, hogy 5 év múlva újra ugyanitt.

Veszprém – BL döntő

Nagy előzetes szervezkedések után valóra vált az álom: elmehettünk élőben megnézni a női kézilabda BL döntőt!

Valamikor délután nekiindultunk, 3 felnőtt és 1 gyerek. Lent már a parkolóban már hatalmas fieszta hangulat fogadott, a szurkolók a a parkolóban gyülekeztek. Ugyanis csak 1 órával a meccs kezdete előtt engedtek be, addig mindenkinek kint kellett várnia. Pont amikor megjöttünk akkor érkezett meg a Viborg csapata, amit a maroknyi szurkolótáboruk hatalmas ünnepléssel fogadott! Nagyon fair volt a hangulat, a győri és a viborgi szurkók jól megfértek egymás mellett, még egy mérsékelt biccentésre is futotta mindkét részről.

Végre bementünk, a kötelező perec és a BL kupával fotózkodás után pont el is kezdődött a meccs. Hatalmas hangulat, elsötétített terem, bevonulnak a játékosok. Kivilágosodik minden és elkezdődik a konrkét játék! Nagyon jól látjuk az egyik térfél történéseit, a másikat kevésbé, mert pont egy csücsökben ültünk. Majd szétrobban a csarnok, mi is szurkolunk a győrieknek nagyon! Félidőben és a második félidő elején volt egy hatalmas visszaesés, akkor azon gondolkoztam mennyivel kapunk ki (7-el vagy 10-el). Utána a sírból visszahozták a meccset, az utolsó 5 percben volt egy rész amikor a győré volt a kupa! Valljuk be, hogy szép lett volna ha megnyerik, nagyon-nagyon örültünk volna, de nem lett volna igazságos. Ugyanis 55 percig a Viborgnak állt a zászló.

Ennek ellenére a csarnokban nem volt csalódott a hangulat, mindenki szurkolt a lányoknak, hiszen hatlamas dolog volt az is, hogy bejutottak a döntőbe! Az már csak hab volt a tortán hogy néhol reálisan felrémlett még a győzelem esélye is.

A végén megérdemelten nyert a Viborg. A szurkolók úgy ünnepelték hosszú ideig az ETO-t, mintha ők nyerték volna a kupát. Azt hiszem a fradi nb1-es mérkőzésén láttam amikor megnyerték a magyar bajnokság ezüst érmét, hogy egy hatalmas drapériára ki volt írva: NEKÜNK TI VAGYTOK A BAJNOKOK! Szerintem az ott lévő mintegy 5000 magyar kézilabdaszurkoló is valahogy így érzett a Győrt illetően.

Megvártuk még a díjátadást – ami mellesleg szép volt -, fair módon gratuláltam a viborgi keménymagnak (remélem azzal térnek haza, hogy már magyarország is európa része és nem holmi balkáni sporthuliganizmus uralkodik itt) és eljöttünk.

Némi veszprémi városnézés után (mondtam már, hogy szép város Veszprém?) visszamentünk a Veszprém Arénához és megtekintettük a Veszprém-Szeged nb1-es kézilabdamérkőzést. Természetesen nyert a Veszprém, sajnos túl simán is. Lehetett volna egy kicsit több izgalom.

Ekkor már este 9 is elmúlt, a gyerek elfáradt (bár nagyon mondta, hogy ő aztán nem és nem fog aludni a kocsiba sem), így a cseppet sem eseménytelen nap végén hazajöttünk. Persze 10 perc töksötétben autókázás után úgy elaludt a gyerek, hogy még egy kicsit horkolt is! :-)

Képek itt.

BL döntő

A legújabb hír, hogy Attila szerzett jegyet a BL döntőre. És így megyünk a jövő héten Veszprémbe újra! Már csak egy Győr mezt kellene szerezni, hogy a szurkolás minden kelléke meglegyen. Bár Görbicz sérülése aggasztó, de szurkolunk a csajoknak, hogy ne csak az ezüstéremig jussanak…

Május elseje alkalmából lementünk Veszprémbe megnézni a Veszprém-PLER férfi kézilabda meccset. Ugyanis kiderült, hogy Pestszentlőrinc ffi kézilabda csapata bejutott az NB1 rájátszásába. Persze a Veszprém nyert, de annyira megtetszett nekünk a lőrinci csapat, hogy a vissza meccset is elmentünk szerdán este megnézni a helyi Sportkastélyba (ez a csarnok neve). A lőrinci fiúk majd egy fejjel alacsonyabbak átlagban, mint a veszprémiek és szerintem fiatalabbak és jóval kevésbé izmosak, de jól állták a sarat és voltak nagyon szép megmozdulásaik.

A két vesztett meccs eredménye, hogy a bajnokság harmadik helyéért küzdhetnek a Dunaferr ellen. Ehhez 3x kell nyerniük, de ki tudja, hátha…

Egyébként meglepő, hogy milyen jó sportcsarnokok vannak Pestszentlőrincen, ezzel eddig nem szembesültünk.

Ja és megszületett a szomszéd fiú kislánya. Csodaszép gyerek, nagyon pici és kiválóan tud sírni. Dórikának hívják.  Ez az év a gyerekszületések éve. Eddig minden hónapban született egy kisbaba, akinek ismerjük a szüleit, így ezúton is boldog életet kívánunk: Ivettnek, Bencének, Dórának, Márknak és Dávidnak…és még nincs vége… Azt olvastam egyszer, hogy válságban több fegyvert vesznek az emberek és több kisbaba születik, mint egyébként… Szerintem ennyi..