Rendezvények

Köztudott, hogy válság van. Abban az ágazatban, azon a piacon, ahol a cégem jelen van, szörnyű számok látnak napvilágot. Drasztikus visszaesés mindenütt, nagyarányú a keresletcsökkenés. Ebből adódnak a költségmegszorítások, létszámleépítések.  Ráadásul mindenki ezt a szektort hibáztatja a válság létrejöttéért. Pedig többféleképpen lehet ezt nézni. Igazán az adott évben nem az új kihelyezésekből lesz pénz, hanem a meglévő portfólió kamatozásából. Az pedig elég szép. Tehát pénz van ugyanannyi mint eddig volt. A hangsúly pedig az új ügyletek szerzéséről átfordult a meglévő portfólió stabilazására, javítására. Továbbá a hatékonyság növelésére. Amit legegyszerűbben a folyamatok felülvizsgálatával, átszervezéssel és az informatikai automatizmus növelésével lehet megtenni. Ami újabb leépítésekkel jár.
De hagyjuk a közgazdasági okfejtéseket, nem igazán erről akartam írni. Hanem arról, hogy is jön ehhez az okfejtéshez a party. Ehhez vissza kell térnem a pénzre. Szóval az van, csak a cég nem szívesen mutatja meg ebben az általános helyzetben (ahogy már írtam főleg a szektort hibáztatják annak létrejöttéért), hogy van. Méghozzá (legalább) annyi, mint amennyi eddig volt. Ennek egyenes következménye, hogy nincsenek flancos partyk. Nincs félévi buli, nincs év végi party. Már tavaly is csak úgy volt, hogy zsíros kenyeret adtak enni – a füstüvegre kiírt nagynevű catering cég által szállított étel helyett. Idén még ez sincs, egyszerűen semmi sincs. Egyszer egy fél mondatban nyilatkozott valamelyik felső vezető, hogy idén nem lesz, egyebekben nem közöltek semmit.

Ezért úgy döntöttem, hogy ahova hívnak a partnercégek én bizony elmegyek. Pótolandó a saját cégem által hanyagolt karácsonyi partyt. Eddig két helyre hívtak: egy borházba vacsorára és egy szállodába jubileumot ünnepelni.
Mindkettő hétköznap este volt. Egyikre lehetett párt vinni, a másikra nem.

A borház igazán érdekes hely volt, nem is tudtam, hogy van ilyen. Nekem tetszett, bár kissé visszásnak tartottam azt a nagy flancolást ebben a helyzetben. Lajsz András keverte a koktélt, flamenco táncosok léptek fel, külön bőrfoteles szivarszoba állt a rendelekezésünkre és a catering olyan isteni volt, hogy a Gundel és Madeira óta nem is ettem ilyen jót! Persze egy kicsit a szemem előtt lebegett, hogy mi mennyi pénzt fizetünk ki nekik (rajtam fut keresztül minden számlájuk), de hamar túltettem magam a lelkiismereti kérdéseken. Végülis az én cégem is ezt csinálja. Sajnos hamar el kellett jönnünk, mert Henner nem volt jól.
A party másik érdekes momentuma az volt, hogy megtudtam mi az a business formal. Nem tudjátok? Elárulom: egy öltözködési forma.  Idegen nevén dress code. Ráírták a meghívóra, hogy mi az elvárt viselet. Akit érdekel a téma, itt olvashat róla bővebben.

A másik rendezvényt az Intercontinetálban tartották. Már jártam ott egyszer. Akkor is az volt a véleményem mint most: a múlt egy darabja, tipikus, kommunizmus 40 évéből itt maradt luxusszálloda. Persze sokat csiszoltak rajta, belülről nagyon szép és elegáns, de kívülről az a barna üveg, hát nem a legelegánsabb, legmodernebb. Félre ne értésetek, a régi, a patinásat is szeretem, a modern, üvegcsodákat meg még jobban, de pont ezzel a 40-50 évvel ezelőtti darabbal nem tudok mit kezdeni.
De nem a külső a lényeg, hanem az emberek és a körítés, amivel nem volt semmi baj.  Sőt, a barna üvegből a kilátás a kivilágított Lánchídra és a Várra számomra a világ egyik leggyönyörűbb panorámája.
Itt nem volt előírva az öltözködés, viszont már rutinosan rákoncentráltam a dolgokra (fekete elegáns öltöny, fehér ing) és nem is tévedtem nagyot. Még a csokornyakkendő sem lett volna túlzás. Mindenki nagyon elegáns volt. Nem írták, hogy a pontos megjelenés elvárt, így késtem is jó sokat. Ami csak azért volt gáz, mert az eseményt egy zárt terembe tartották,  mindenféle beszéddel elegyítve (=halotti csönd volt odabent és ha valaki belépett minden tekitnett rászegeződött). Így egy picit ciki volt a helyemre hosztesz által bekísérődni jó pár perccel a kezdés után! :-) A körítés borzasztóan elegáns volt: damasztabrosz, székszoknya, székmasni, 3 kristály pohár, élő virág az asztalon, neved kinyomtatva, stb., stb.
Azt hittem a késéssel megúszom az unalmas részt és rá is térhetünk a lényegre: a vacsorára. Hát tévedtem. A beszédeknek valóban hamarosan vége lett, azonban egy 2 órás komolyzenei blokk következett. Ki nem lehetett menni (zárva volt az ajtó), inni, enni nem kaptál, ülni meg egyenesen kelett. Szóval komoly ára volt ennek a vacsorának! :-)
Az egész napos munkától és a zenei büntetéstől kellően elfáradva gyorsan befaltam a parajos ágyon tálalt gyönyörű rózsaszínben pompázó lazacot, megint ellenálltam a  több (tíz)ezer forintos borok csábításának (kocsival voltam), ettem 3 féle desszeretet, váltottam 5 mondatot a vendéglátó cég azon tagjaival akivel nap-mint-nap levelezek, rávigyorogtam a 3-al felettem lévő főnökömre (a főnököm főnökének a főnökére), aki csodálkozott mit keresek én itt, ‘oszt húztam haza.
Látod Zsófi, nem csak tőletek megyek haza korán! :-)

Így mulat a magyar a válság éveiben, 2009 év végén.