Negyedik nap – Monte

 Az előzetes terveknek megfelelően csütörtökön a reggeli után nekiindultunk a város feletti hegyen elterülő Monténak. Ide a portugálul Telefericonak (angolul cable car) nevezett szerkezeten lehet feljutni. Ez olyan mint a mi libegőnk csak zárt kabinnal. A lábaink előtt elterült az egész város és az óceán. Az út hosszabbnak tűnt, mint gondoltam – ugyanis egy darab kampón lógni egy kábelen és 50 méter magasból lenézni a mélybe nem a legmegnyugtatóbb délelőtti elfoglaltság számomra. A Montén megkerestük és felfedeztük a Tropical Gardent, ami egy hatalmas kert a világ minden táján őshonos növényvilággal. Madeirát a telepesek, majd később az unatkozó gazdag úrihölgyek a világ minden tájáról érkező növényzettel telepítettek be. Sajnos egy-egy látványos növényen kívül számunkra a botanika nem sokat ad. De megelőzendő, hogy a tájékozatlan turista hamar megunja az 50. különleges növényt, ami számára sokat nem mond az óriási kertet más elemekkel is színesítették. Így sétáltunk a vízesések és a levadák mentén, bebújtunk a barlangokba, megpihentünk a kis tó partján, gyönyörködtünk a park közepén álló kastély teraszáról elénk táruló látványban, megcsodáltuk a karhosszúságúra meghízott színes aranyhalakat a japánkerti elemek között és fotóztunk a színes japán katonaszobrok mellett. Az árnyas parkban tett sétát egy a városra és az óceánra néző étterem teraszán pihentük ki. Eszegetünk, iszogattunk élveztük a látványt és a jó időt. Mozdulni sem volt kedvünk vagy másfél órán át.

 A kellemes ebéd után megkerestük a Monte tetején található templomot. A templomban van IV. Károly – utolsó magyar király koporsója, aki a szigeten halt meg. Az épület alól indulnak a kosárszánok, amelyekkel a meredek lejtőn leszánkózhat a fáradt turista a városba. Mi nem éltünk a lehetőséggel, mivel a szán csak az út harmadáig viszi le az embert és ezért Ati oda-vissza jegyet váltott a Telefericóra, hogy még véletlenül se essünk kísértésbe. A kosárszánt fehér ruhás szalmakalapos helyiek irányítják le a város meredek utcáin. Ami az amit a szóból ki lehet következtetni – azaz szántalpakkal felszerelt hatalmas kosár. A szalmakalapos kosárszántoló fickók igazi nagyhangú belevaló helyiek voltak, akik a starthely melletti kocsmában, valamint kártyázással és hangoskodással múlatták az időt, a vállalkozó kedvű turistákra várva.

 Még egy kör oda-vissza libegőzés a szomszédos hegyre – ahol szintén van egy botanikus kert, amit nem volt időnk megnézni -, majd vissza a reggeli kiindulópontunkra. Utólag máshogy csináltuk volna, hogy mindenre jusson idő – busszal fel a botanikus kertbe, telefericó-val a Montéra, majd a trópusi kert után lelibegőzés a városba. Így olcsóbb is lett volna és ugyanúgy látunk mindent. Egyébként a szigeten ezen a kettőn kívül még van 3osztrákok által épített cable car. Az egyiket láttuk is később, az az 580 méter magas Cabo Girao-ról megy le a tengerpartra. Az elég extrémnek tűnt a távolból.

A Montéban tett sétánk képi dokumentuma (itt egész visszafogtuk magunkat, mert “csak” 46 kép készült) itt van.