Madeira – megérkezünk

A repülőtéren kellemes meglepetések sora: felújított épület (mint utólag megtudtuk egy nagyszabású fejlesztési terv részeként pár éve készült el), a csomagkiadónál plazma tévé, ahol percre pontosan kiírják mikorra várhatóak csomagjaink, majd kimenetelkor egy csinos, formaruhába öltözött fiatal hölgy, az utazási iroda képviselője vár ránk.
Kint borongós az idő, tán még egy kicsit esik is, na mondom jól kezdődik. Kapunk egy borítékot rajta a nevünkkel, benne minden hasznos infóval és megyünk megkeresni azt a kisbuszt ami a szállodához fuvaroz bennünket. Mivel nappal van (ellentétben az összes többi országgal ahova este vagy éjszaka érkeztünk), elég jól látunk. Első látásra gyönyörű minden, kivéve, hogy úgy kellett kapaszkodjak valamibe, hogy el ne repüljek a kocsin belül! (kicsit vadul hajtott a sofőr gyerek)
Szálloda némi retro jelleget mutat, hamar becsekkolunk, a szoba számomra első látásra csalódás (később megbékélek vele, majd a végén még tetszik is), az tótum faktum, hogy nem szólt az utazási iroda, hogy mi nászutasok vagyunk! Se rózsaszirom, se gyümölcskosár, se pezsgő. Itt el is dőlt a kaja kontra úszómedence dilemma: a hajnali öt órakor történt kelés és a több órás repülőút után, amikor ágyat láttam, akkor rámtört a fáradtság és elaludtam. Szóval se nem úsztam, se nem kajáltam, hanem aludtam! :-)
A kívánatosnál egy kicsit hamarabb ébredtem, mert menni akartunk arra a tájékoztatóra amit az utazási iroda képviselője tartott. Félkómában átcaplatunk a másik hotelbe, ott rögtön el is ájultunk, hogy az milyen gyönyörű. Amikor hazajöttünk megnéztem, hogy az mennyi került volna – hát 100e-el lett volna több, úgyhogy nem bánom, hogy nem oda mentünk.
Mivel előzetesen sokat olvastam a szigetről egyet tudtam biztosan: a nyugati részét meg akarom ismerni. Így rögtön be is fizettünk egy nyugati túrára ami másnap indult. Az idegenvezető előtt le a kalappal – Korfuhoz, Tunéziához, de még Ciprushoz viszonyítva is, olyan profin látott el információkkal, amit még sehol nem tapasztaltam!
Kiszédelgünk a szállodából, kaja, kaja, mindjárt éhen halok. Rögtön találunk is egy lepukkant pizzériának látszó tárgyat, ahova gyorsan beülünk. Aha, ekkorát ritkán tévedek – készséges pincér, profi étlap, még profibb terítés és felséges kaja. Rögtön szereztem is kellemes benyomásokat a szigetről! :-) Persze ez az árakban is meglátszott, de előzetesen úgy rám ijesztettek a fórumokon, hogy milyen drága a kaja, hogy volt erre pénz félretéve bőven!
Óceánparti séta a szállodáig és máris véget ér az első nap.

Nászút – Madeira – Indulás, érkezés

Hosszas töprengés után Madeirát választottuk a nászutunk és ezúttal az idei évi nyaralásunk célpontjaként. Az utazás szervezésének feladatát Attila vette a kezébe, rám csak a csomagolás maradt. Az esküvő utáni napot gyakorlatilag átaludtuk, valamikor késő délután keltünk csak fel. Egy kis maradék tortával elszaladtunk még Rékáékhoz, ahol búcsút vettünk Ati családjától, majd a csomagolás végére úgy elfáradtam, hogy alig álltam a lábamon és még reggelre is maradt feladat. Hétfő reggel (08.31-én) 8-kor indult a repülőgép Bécsbe, majd onnan Santa Cruzba, ahol Madeira repülőtere található. A reggel nem indult valami szerencsésen. Attila már interneten elintézte a check-olást, de valamiért a Bécs-Funchal járatra engem nem sikerült bejelenteni, ráadásul későn is indultunk, de mindenképpen akartunk még reggelit venni a McDonalds-ban, mert már jártuk meg éhes gyomorral a reptér arany árait. Természetesen a Mekiben – mint ahogyan már azt jól megszoktuk nem álltak a helyzet magaslatán. Attila eleve utálja a drive-olást, mert nem bírja, hogy egy gépbe kell beszélnie. Aminek azért sincs semmi értelme mert, amikor 10 perc várakozás után a kiadó ablakhoz érsz kezdenek csak el a Te rendeléseddel foglalkozni. Nem is értem…meg is untuk és nem akartunk lemaradni sem, így az üdítőt ott is hagytuk. Egész konkrétan 10 perccel a rendelésünk leadása után még ott tartottak, hogy az üdítő automatát akkor rakták össze:-)

A repülőút – az átszállással együtt is nagyon kellemes volt. Egy nagy kövér mosolygós steward szolgált fel, aki hihetetlen arc volt. Olyan volt, mint egy rajzfilmfigura. Külföldiül is szépen artikulált, amitől még viccesebb volt, de legalább megértettük mit mond. Ez a 4,5 óra egyhelyben ülés az, amit még egészen jól ki lehet bírni. Kicsit eszel, kicsit olvasgatsz, megnézel egy filmet, alszol egyet és már ott is vagy. Pont meguntam, amikor a gép elkezdett készülni a landoláshoz. A landolásról csak annyit, hogy a kifutópálya hihetetlenül rövid és a végén egy sziklafal van. Olyan, mint Korfun, sehol egy szem kifutópályát nem láttunk, csak az óriási vízfelületet, pedig már csak egy-két száz méterre voltunk tőle. Többször szóba is került a hét folyamán a repülőgép különlegessége. Például a pilótáknak külön vizsgát kell tenniük. A repülőtér kifutópályáját kétszer hosszabbították meg és jó része óriási cölöpökön áll az óceánban, amelyek alatt út vezet el, ami alatt az egyik kirándulásunk alkalmával el is mentünk. Kicsit felhős – borongós napon érkeztünk meg Madeirára, ami így egyelőre még rejtegette előttünk szépségeit. A transzfer kicsit ijesztő volt. A hidakon és alagutakban úgy száguldott a kisbusz, hogy azt hittük eddig tart a nyaralásunk, de tudta a sofőr mit csinál, valószínű csak nekünk voltak szokatlanok a meredek hegyoldalak és völgyhidak. A szálloda elsőre kicsit avíttnak tűnt, a hazai szocialista őskövületeket idézte. A szobák túl barnára voltak festve, valamint a műmárvány és a súlyos sötétbarna fa bútorok sem az általunk négy csillagosnak gondoltat tükrözte. Persze a szolgáltatásokkal, a tisztasággal nem volt semmi gond. A takarító néni jött minden nap rendet rakott és a takaróinkat mindig más formára hajtogatta. A reggeli ízletes volt és bőséges, ráadásul minden reggel az óceánra néző étteremben fogyasztottuk el. Néha a teraszon is sikerült helyet keríteni, így még kellemesebb volt a reggeli friss levegőn kortyolgatni a kávénkat, majszolgatni a trópusi gyümölcsöket és pezsgővel indítani a napot – miközben a végtelen óceánt bámultuk.

A megérkezés utáni gyors pihenést a szokásos információs találkozó követte, amelyen további pénzköltési lehetőségeket tártak fel számunkra. Eszter – a telepített magyar idegenvezető – nagyon profi volt (minden korábban megszokottat überelt), mindenben segített és még kártyával is lehetett fizetni nála. Másnap pont indult egy túra a sziget nyugati részére, amire gyorsan be is fizettünk. Egy kis vacsora, majd séta a parton és vége is lett a napnak.

Madeira – elindulunk

Régóta vágytam látni az Atlanti óceánt.
Sokat ábrándoztam róla, hogy egyszer kimegyek Franciaország nyugati részére vagy még jobb esetben Portugáliába és meglátom. Nem a kis tengert, hanem magát a hatalmas mélykék óceánt!

Teljesült az álmom, méghozzá még tutibb módon, mint ahogy elképzeltem: egy atlanti óceánban fekvő szigetre mentünk nászútra! A nászút szó sejteti az előzményeket, de azokról majd máskor.

Hosszas előkészítő munka után elindulunk. A gondos tervezőmunka nem számol az idióta McDonaldsban dolgozó kiscsajjal aki miatt ‘majd lekéssük a repülőt. A reggelihez járó narancsjuice-ot otthagytuk nekik és füstölgő gumikkal téptünk el a reptér felé! Akkor és ott megfogadom, hogy ide még visszajövök – egy lefűrészelt csövű puskával.

Különösebb pánikra azért nincs ok, mert még előző nap becsekkoltam web-en keresztül – a reptéren már csak a beszállókártyákat kapjuk meg! Felszállunk! Végre! Henner reszket mint a nyárfalevél – egy kis légcsavaros gépen más a feeling, mint egy nagygépen. Ráz, remeg mint az istennyila. Látjuk szinte egész Budapestet, én alig győzök ámulni. Kőbányai lakótelep-Puskás Ferenc Stadion-Parlament-Margitsziget kombó után (távolban még a dolgozó kollégák is feltünnek a Moszkva tér környékén)- még az M1-est is látom ahogy szétválik az M7-estől. Talán még az esküvői öltönyöm vásárlásának a helyszíne is megvolt felülről! Látjuk a Balatont (hoppá, nem nyugatnak megyünk?!), majd egy hirtelen északnyugatra történő kanyarodás meggyőz a helyes irányról. Látok egy várost ami szemmel láthatóan nagy – vajon ez Veszprém vagy Tata? Nem, nem, ez Győr!!! (hajrá ETO! BL győztes!) Megvan a 3 folyó, a focistadion és még a kézilabda csarnok is megbújik valahol ott a fák alatt! Alig telik el pár perc és feltűnik a Fertő tó – igen impozáns látvány felűről! Az M1-es autópálya A1-es osztrák részét is látjuk, micsoda játékautók azok innen fentről! És hipp-hopp, már landolunk is Bécsben. Lendületes séta a madeirai gépig (kár mert baromi jó cuccok mellett rohanunk el, de még az árakat sincs idő megnézni) és már szállunk is befelé. Vicces módon a biztonsági ellenőrzésnél elveszik Henitől azt a vizet amit ugyanaz a légitársaság adott neki fél órával ezelőtt. A fémből készült olló és a körömreszelő megússza ugyanezt a vizsgálatot – a víz kukában landol. Nesze neked biztonság.

Osztrák Alpok felülről, Nizza, Monaco, Barcelona – hosszú, kb. 3500 km-es út vár ránk. Borzongató érzés belegondolni, hogy átrepülünk Európa felett, majd 1000 km-nyi Atlanti óceán fölötti repülés után landolunk a világ egyik legveszélyesebb kifutópályáján.
Hamar eltelik, bár kicsit furcsa ennyit repülni. Az mp3 lejátszó, a kiosztott fejhallgató, a filmek, a rengeteg kaja és pia is hozzájárul ahhoz, hogy repüljön az idő. De azért így is jut bőven arra alkalom, hogy kibámuljunk az ablakon, olvassunk, beszélgessünk.
A leszállás körüli rész nem volt teljesen világos – egyszercsak a felhőkből előbukkan egy sziget – ami nem is tudom, hogy Madeira vagy sem (így utólag belegondolva talán az volt Porto Santo), majd 10 perc után egy másik pár szikladarab, majd istentelen rázkódás után landolunk egy harmadikon amit csak utolsó pillanatban pillantunk meg (ugyanis a sziget egyik csücskére szállunk le, amit nem is lehet látni előzetesen a repülőből). Hurrá egybe vagyunk és megérkeztünk!
Nem volt olyan érzés, mint Korfun – ahol először megkerültük a teljes szigetet, ami az albán hegyek kopársága után, zöldjével és tengerbe omló hófehér sziklafalaival elementáris hatást gyakorol ránk, hát ott elájultunk. Itt nem volt kopár hegy amihez képest gyönyörű zöld lett volna a sziget – arról nem is beszélve, hogy nem is kerültük meg az egészet, sőt alig érzékeltem, hogy hova szálltunk le. Itt nincs ragyogó napsütés, a szállodasort sem láthattuk a repülőről. Nyugi, nyugtatom magam – lesz ez még sokkal jobb is. Kicsit tompa is vagyok a sok repülés miatt, de alapvetően boldog.
És igazam is lett, Madeira nagy vad – nem könnyen, de végül megadta magát! Nem kellett 24 óra se, elejtettük és teljes pompájában csodálhattuk. De erről részletesebben a következő postokban.