Nyaralás előkészületek
Egy cikkben olvastam, hogy az emberek “több időt töltenek a nyaralás tervezésével, mint egy új otthon keresésével”. Ezzel kb. így vagyunk mi is, mert már a 3. bejegyzést írom ezzel kapcsolatban és még el sem indultunk.
Vasárnap egy kellemes családi ebéd után bevetettük magunkat bp legnagyobb bevásárlóközpontjába. Hát, ha az anyacégünk rendezvénye előtt sikerült kihagynunk a bevásárlási őrületet, akkor most ezt duplán/triplán bepótoltuk. Nyaralni is megyünk, utána meg lesz a féléves buli – szóval volt a pénzköltésre indok! Útikönyv, Heninek túracipő, bulira valamilyen póló, ezek voltak a kiinduló pénzköltéses őrületek. Útikönyvből egy baromi jót (és ebből kifolyólag baromi drágát) vettünk, Heninek nem kaptunk végül megfelelő túracipőt, viszont nadrágot igen és az én pólómért meg bejártuk az Aréna plázát az egyik végéből a másikig. Aki ismeri a helyet, tudja, hogy talán ez a leghosszabb üzlet egész Magyarországon. Persze csak a másik végében kaptunk jót, megfelelő áron.
A 4. óra után egészen elfáradtam, de már volt könyvünk, szúnyogriasztónk, napszemüvegünk, rövid/hosszú nadrágunk, nekem bulipólóm és a kintieknek ajándék. Szóval végülis egész eredményesek voltunk, csak már az ötödik komplett óra, na az nem kellett volna.
További fejlemény, hogy megerősítették: várnak minket, minden ok, be is lesz vásárolva első nap, hogy ne haljunk éhen és a quad-ot, nem, nem kell felvinni a házhoz. Majd ha nagyon össze akarom törni magam, akkor lemegyek érte. A kábeltévé sajnos nem lesz meg, így maradt Tibi kocsmája és az áfonyapálinka.
Még nincsenek kommentek.
Szólj hozzá
-
Recent
- További rendezvények
- Rendezvények
- Mi történt azóta?
- Madeira – hazamegyünk (összegzés)
- Hetedik nap – katamarán újra
- Hatodik nap – Katamarán
- Ötödik nap – Keleti túra
- Negyedik nap – Monte
- Harmadik nap – Séta Funchalban
- Második nap – nyugati túra
- Madeira – megérkezünk
- Nászút – Madeira – Indulás, érkezés
-
Linkek
-
Archívum
- december 2009 (1)
- november 2009 (2)
- Szeptember 2009 (7)
- augusztus 2009 (6)
- június 2009 (1)
- május 2009 (4)
- Április 2009 (3)
- március 2009 (3)
- február 2009 (3)
- január 2009 (5)
- november 2008 (4)
- október 2008 (2)
-
Kategóriák
-
RSS
Bejegyzés RSS
Hozzászólások RSS
