Bográcsozás Pécelországban

Az esküvő után kikocsikáztam Pécelre (hát igen, nem volt kilométerhiányom), ahol finom-finom bogrács várt. Ami jó is volt, mert aznap még alig ettem valamit és már kezdtem éppen az éhhalál szélére kerülni.

Pécelországban az ős kiscipók fogadtak, most valahogy úgy jött össze, hogy rajtunk és a gyerekeken kívül nem jött más. Hihetetlen volt elnézni mennyi gyerek lett az elmúlt 10 évben. A legfiatalabbat is megcsodálhattuk: Dorka nagyon aranyos tündérmanó. Szerintem abszolút olyanok az arcvonásai mint Csengének. Plusz előkerült egy régi babafotó Veronikáról, ahol látszott, hogy Dorka egy-az-egyben Veronika.

Tarbynak nagyon finom borai voltak, profi borkészlettel, egyet fel is bontott rögtön, hogy akkor ezt most ő és én jól megisszuk. Ebből az lett, hogy én másfél pohárkával kortyolgattam el, miközben a maradék rendesen párolgott Tarby által! :) Kaja, dumcsi, egyszer csak nagyon hideg lett. Gabi rakott a tűzre, Pali bácsit megszégyenítő módon. Ős kiscipó sztori, hogy egyszer Pali bácsi úgy megrakta a tüzet Agárdon, hogy majdnem leégett a villanyvezeték az utca fölött! :) Onnantól kezdve fázni nem fáztunk, pedig esett elég rendesen.

Tajbanytúéknál a kert gyönyörű, a terasz is, fák is vannak, “vadhálóval” körbevéve. Már csak az lett volna ennél profibb ha kánikulai este van, eső nélkül. Az éjszakát is kint töltöttem, Mártiéknál. Köszönöm a sponteaitást, mert ezt előre nem dumáltuk le! Persze azt az 500 métert ami Tarbyéktól Mártiékig van 5-en 3 kocsival tettük meg, mert ugye éljen a lustaság! :) Luiéknál még tök jót dumáltunk, nagyon jól éreztem magam! Előkerültek a 2002-es horvátországi sztorik ( Zsófantyú, a horvát képeket ide tettem fel – és igen, akkor már digitális fényképezőnk volt, de még valami nagyon kicsi memóriakártyával – ezért annyira rossz minőségűek a fotók) és a még régebbi, ‘95 környéki erdélyi kiscipós, nyaralásos emlékek. Hát igen, akkor jártam a Békás szoros könyékén utoljára. Teljesen olyan volt feeling volt beszélgetni, mint mondjuk 5 éve! Tök jó volt! Hamar elfáradtunk, mert napközben mindenkinek ezer dolga volt, ezért fél kettő felé már ágyban is voltunk.

A reggelek mindig fantasztikusak Pécelen, hihetetlen a nyugalom, olyan mint egy üdülőövezetben. Luiéknál pedig megszokhattuk az “Anya, kakóóóót!” csatakiáltást is, régen Rubinától, mostanában pedig Milántól. Aranyos volt, megkímélt minket, mert reggel 8-ig kibírta. Szombaton állítólag már 6 előtt költötte a családot. Ezeken felül Lui fantasztikus tejes kávét készítő tudománya varázsolja még kellemesebbé az ébredést. Ezúton is köszi mindkét családnak a vendéglátást!

A nap további (nem pécelhez kapcsolódó) részéről a következő postban írok.

Czövi az általa készített képeket felrakta ide.

Még egy apró kiegészítés: a legújabb GPS-re készült térképprogramok ismerik a Tajabantyú klán/Kis család utcákat, de szólnak, hogy a “tervezett útvonal földutat is érint!” :)